Mérleg Nyelve
2021. december 13. hétfő    19:00
Ellenzék
Mire számíthatunk reálisan ettől a sokszínű társaságtól?
Ezt a cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 1.444
Az összes cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 53.166


Ismét csalódást fogok okozni mindazoknak, akik kétszavas megfejtést várnak arra, hogy mi az ellenzék is mit várhatunk tőlük. Ennél sokkal komplexebbnek látom a helyzetet. Már csak azért is, mert nagy vajúdások árán végül is megszülték ugyan a politikai egységet, de ideológiai és sok egyéb szempontból semmiképpen sem tekinthetők egységes, homogén társaságnak. Éppen ezért szükségszerűen hamis és félrevezető minden olyan általánosító és leegyszerűsítő címke, amit politikai ellenfeleik (na persze elsősorban a kormánypárt) próbálnak rájuk aggatni. Andersen meséiben több igazság van, mint a "Gyurcsány embere mind", "korrupt gazemberek", "a nemzet tönkretevői", "kommunisták", "nemzetközi liberális körök pénzelik őket", "LMBTQ lobbi érdekeit szolgálják ki" és a hasonlóan elmés, kizárólag a felületes gondolkodásra hajlamos Fidesz szavazóknak szánt magyarázatokban. Ezzel együtt bőven akad kritizálnivaló is a mai ellenzéken, külön-külön az egyes pártokon és egyesített formájukban is. Az alábbiakban azok számára kívánok egy rövid összefoglalót adni, akik szeretnének tisztábban látni, mit várhatunk ettől a sokszínű összefogástól?

Írásom a "hatpárti" ellenzéki összefogásról szól, tehát a Kutyapártot és a Mi Hazánk Mozgalmat nem értem bele, amikor egyszerűen "ellenzékről" írok. Bár azt gondolom, mindkettő (különösen a Mi Hazánk) érdemi tényező lesz a 2022-es választáson, mégis a Fidesz legyőzésére és aztán a kormányzásra egyedül a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki együttműködésnek van esélye. Először nézzük meg az együttműködést alkotó 6+1 pártot röviden, végül pedig azt vizsgáljuk, egységbe tömörülve mire számíthatunk tőlük a kampányban és majd a kormányon?

1. DK. Gyurcsány pártja a legerősebb és legszervezettebb ellenzéki erő, de kétségkívül a legmegosztóbb is, még az ellenzéken belül is. Egyáltalán nem véletlen, hogy végül az előválasztás is egy "DK-nem DK" kérdésre redukálódott. Bár folyamatosan lesajnálóan és lekezelően bánik velük szinte minden más szereplő (vagy legalábbis azt hangoztatják sokan, miszerint a 2010 előtti szerepvállalás terhét soha nem tudják levetkőzni), ennek ellenére megalakulása óta töretlenül erősödik.


2. MSZP. Az egykori nagy baloldali gyűjtőpárt 2006 óta folyamatosan zsugorodik. Annak ellenére, hogy egyébként személyi állományát tekintve jelentős megújuláson ment át, teljesen más, fiatal arcok alkotják már a pártvezetést mint 2010 előtt. Vesszőfutásuk okát inkább a nem eléggé karakteres mondanivalóval magyarázom: azon kívül hogy máig cikinek érzik kicsit saját volt miniszterelnöküket, nehéz megmondani, értékrendben miben különböznének a DK-tól. Szóval az MSZP egy elhasználódott márkanév, a nagypárti reflexként valaha még jól funkcionáló szürke nyilatkozatokkal csak további hanyatlásra vannak ítélve.


3. Párbeszéd. Az előző kettőnél jóval frissebb, fiatalabb és hitelesebb, korábbi kormányzás terhét nem viselő erő. Ennek ellenére áttörniük soha nem sikerült, ahhoz jóval erőteljesebb és szervezettebb pártirányításra lett volna szükség. No meg markánsabb önálló politikára: olyan régóta összekötötték sorsukat az MSZP-vel, ami érdemben gátolta a saját karakter felépítését.


4. LMP. A Párbeszédhez hasonlóan egy elszalasztott lehetőség, pedig lett volna benne potenciál. Igazából a régi ellenzékkel való együttműködés kérdése hasította ketté a pártot 2014 előtt (így vált ki belőlük a Párbeszéd), majd pedig 2018-ban még egyszer előadták ugyanezt a mutatványt (amelynek végén pártjaik emblematikus vezetőit kellett kizárniuk), hogy aztán 2018 után mégiscsak csatlakozzanak az összefogáshoz. Szóval egy teljesen fölösleges belső konfliktus miatt vesztegettek el sok-sok évet és torpant meg a kezdeti ígéretes fejlődésük. Ennyit a "bázisdemokrácia" hatékonyságáról.


5. Momentum. Ugyancsak nagy potenciállal robbantak be a magyar politikába, fiatal arcaik és a szélsőségektől tartózkodó értékválasztásuk okán a régebbi pártoknál lényegesen frissebbnek és hitelesebbnek tűntek. De persze az együttműködés-különindulás dilemmáját ők sem tudták megúszni: amint egyértelművé vált a többi párt összefogása, ők is csatlakoztak, így viszonylag kevés idejük jutott a saját karakterük felépítésére és megmutatására. Összességében egyelőre nem sikerült áttörniük, de én személy szerint komoly potenciált látok bennük hosszabb távon.


6. Jobbik. Az egykori radikális jobboldali párt komoly utat járt be, míg csatlakozni tudott az ellenzéki együttműködéshez. Mérséklődésük miatt nem csupán a pártvezetés és a párttagság, hanem a szavazóik jelentős részét is elveszítették. És jelenleg sem lehet éppen rózsásnak nevezni a helyzetüket: ha valamiért kiesne a pártvezető, szinte alig maradna kellően felépített, eladható politikusuk, folyamatosan szorongatja őket a Fidesz-propaganda darálója, és akkor a tetejébe Márki-Zay Péter formálódó konzervatív pártja révén egy komoly riválist is kaphatnak a mérsékeltebb jobboldali szavazókért folyó versenyben.


7. MMM. A kiszivárgó információk szerint valószínűsíthető, hogy rövid időn belül csatlakozni fog az együttműködéshez egy frissen gründolt, mérsékelt jobboldali párt is. Ez persze nemcsak a Jobbikra, a Fideszre is komoly veszélyt jelenthet. Régóta gyűlik már a Fideszből kiábrándult politikusok sora, elég ha Gémesi, Pálinkás, Ángyán, Hadházy, Márki-Zay, Bod Péter, Mellár, Jeszenszky vagy Chikán nevét említjük. Ha ők most egy pártba tömörülve megjelenhetnek, plusz például a Magyar Hang révén sajtójuk is lesz, plusz MZP révén még egy miniszterelnök-jelöltjük is lesz, az már így együtt nem tűnik gyenge potenciálnak a csalódott Fidesz szavazókért folytatott versenyben.

Oké, de mire mehetnek együtt?

Már csak azért is nevetséges, hogy az összes ellenzéki párt fölött egyetlen karmester (Gyurcsány, Soros, Brüsszel, stb.) vezényelne mindent, mert ha tényleg így lenne, akkor már jóval hamarabb egységbe rendeződtek volna (hiszen a Fidesz által írt 2011-es választási törvényből egyértelműen következik, csak így lehet érdemi kihívást intézni ellenük). Ennyi ideig tartott, mire megértették, illetve a szavazók kikényszerítették: a nyilvánvalóan létező értékrendbeli és személyi nézeteltéréseik ellenére politikai szövetséget kell kötniük, másképp nem tudnak szembeszállni a korrupt és tisztességtelen eszközökkel operáló állampárt túlhatalmával. A döntés megszületett, az előválasztás formájában pedig megtalálták a megoldást a legkényesebb kérdésre is: hogyan rendezzék a személyi kérdéseket. Néhány hete már túl is vagyunk az előválasztáson, kiválasztásra került a 106 közös jelölt és a közös miniszterelnök jelölt személye. Jelenleg pedig gőzerővel dolgoznak a közös listán, a közös kampánystratégián és a közös programon. A korábbi állapotokhoz képest jelenleg tehát példás egységet mutatnak, de (főleg a 2010 előtti előzményekre való tekintettel) joggal aggódnak sokan, mire lesznek majd képesek együtt. A három legfontosabb kérdést járjuk most körbe:

1. Milyen program végrehajtása várható az ellenzéktől?
Őszintén szólva, ennél a pontnál a legkevésbé sem aggódok, hogy valami tisztességtelen vagy vállalhatatlan irányba fordulnának. Sőt! Olyan választási és kormányprogram kerülhet ugyanis csak kijelölésre és végrehajtásra, amire valamennyi párt, mind a 7 erő rábólint. Addig kell tehát tárgyalniuk, amíg meg nem találják azokat a megoldásokat, amik egyformán elfogadhatóak a baloldali, a jobboldali, a liberális, a zöld szavazóknak, vagyis röviden a teljes politikai paletta számára. Egyik párt sem diktálhat tehát feltétel nélkül a többinek, a kampány és később a kormányzás során is folyamatosan egymásra lesznek utalva, és éppen ez az egymásrautaltság kényszerítheti ki a legokosabb, mindenki számára vállalható kompromisszumokat. Orbán hatalomgyakorlásában jelenleg sajnos a világon semmi kontrollja nincs a tisztességtelen szándékok érvényesülésének: nincs egyetlen Fidesz-képviselő, egyetlen Fidesz-újságíró, sőt egyetlen Fidesz-közhivatalnok (és hát mindenhol ők ülnek, ugye) sem, akiben lenne bátorság megkérdezni például: miért úszhatta meg Tiborcz következmények nélkül a közpénzek elrablását és a városok sötétbe borítását (hogy csak egyet említsünk az ezernyi kínos, a Fideszben tabunak számító kérdésből). Az új kormány esetén teljesen más lesz a helyzet: amint valaki tisztességtelen útra tévedne, az összes többi párt és a sajtó azonnal sikítani fog.

2. Milyen kihívásokkal kell majd szembenézniük egy közös kormányzás esetén?
Na, itt már bőven van miért aggódni. A külső körülményeket illetően vegyes a kép: a nemzetközi partnerkapcsolatok terén szövetségesekre és sokkal több támogatásra számíthatunk, mint jelenleg: a még viccnek is rossz türk és kipcsak vonalat leszámítva Márki-Zayt már most egyértelműen tárgyalóképesebb és megbízhatóbb partnernek tekintik mindenhol, mint Orbánt. Ellenben a világgazdaság helyzete még erősen kérdéses, milyen lesz április után: ugyanúgy benne van a pakliban a kilábalás, mint egy elhúzódó válság, vagy akár egy infláció okozta komolyabb recesszió is. Az igazi nagy kihívások, problémák azonban itthonról érkeznek majd. Orbán immár 12 éve kormányozza az országot a "csak nyerjük meg valahogy a következő választásokat, aztán majd csak lesz valahogy" alapelvet követve, a rövidtávú népszerűséget mindig is előbbre sorolva a hosszútávú megfontolásoknál. 12 év, és egy kiélezettnek ígérkező választási csata végén ez az "utánam az özönvíz" politika kimaxolásra kerül. Időzített bombákat látunk, ahová csak nézünk: tarthatatlan állapotokat az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, a munkaerőpiacon, a versenyképesség terén, és most már a makrogazdasági folyamatok terén is. Akárki is nyeri a 2022-es választásokat, elképzelhetetlenül súlyos terhek fognak a nyakába szakadni. Amennyiben az ellenzék kapja a felhatalmazást, a szavazóik egy része nyilván abban a hamis illúzióban él, hogy Orbán elkergetésével egycsapásra jobb lesz minden. Pedig ez még véletenül sem így működik. Orbán elkergetésével joggal reménykedhetünk, hogy idővel majd jobbra fordulnak a dolgok, de Márki-Zay Péternek időre és bizalomra lesz szüksége, hogy egyáltalán jó irányba fordítsa a folyamatokat. És még utána is sok időre, azaz kitartó megértésre és türelemre lesz szükség, mire széles tömegek számára érzékelhetővé válnak majd az esetleges pozitív változások.

3. Hatalomra kerülve mennyire lesznek képesek valóban összetartóak, egységesek maradni?

Na, ez egy óriási kérdés. A választ pedig senki nem tudhatja, hacsak nem lát a jövőbe. Amit biztosan tudhatunk: hatalmas kihívások elé néz az új kormány. Nem elég a tengernyi probléma, ott lesz még sok türelmetlen, ráadásul teljesen különböző elvárásokkal rendelkező szavazó: Márki-Zay Péternek úgy kell majd kormányoznia, hogy valamennyi lépése, döntése elfogadható legyen a legkülönbözőbb értékrendű emberek számára. Ez már így önmagában is azt jelenti, hogy egy kötéltáncos egyensúlyérzékével kell majd rendelkeznie a kormányfőnek, másképp nem tudja tartósan megőrízni maga mögött az egységet. És az egésznek a tetejébe ott lesz még egy kíméletlen, a karaktergyilkosságra professzionális szinten specializálódott, minden tekintetben csúcsra járatott kommunikációs gépezettel rendelkező ellenfél: a legyőzött, de még mindig hatalmas táborral rendelkező Fidesz. Arról se feledkezzünk meg, hogy a 2010 előtti előzmények nem túl biztatóak az egységes kormányzás szempontjából: akkor nemhogy hét, csupán két párt között kellett volna egységet teremteni, mindenki emlékszik, mekkora sikerrel. Kár lenne tagadni: ebben a képletben így vastagon benne van az egység felbomlásának, a sodródó kormányzásnak, és végül a bukásnak az esélye. Őszintén szólva, hogy ezt sikerrel végigvigye az új kormány, hogy határozott cselekvésbe kezdhessen, annak egyik legelső feltételének látom, hogy viszonylag rövid idő alatt a felszabaduló igazságszolgáltatás intézményei elkezdjék feltárni az elmúlt 12 év korrupciós ügyeit, a Fidesz-tábor előtt is leleplezve ezzel a fideszes elit hazug rablóbanda jellegét. Ez lehet az egyetlen módja, hogy végre a Fideszen belül is felvetődjön Orbán Viktor megkérdőjelezhetetlen hatalmának kérdése, és elindulhasson végre egy tisztulási folyamat a pártban (ha ugyan marad elég tisztességes politikus, akinek kedve lesz még ilyen sötét múlt terheit vállalva narancs színekben tovább politizálni). Ha ez megtörténne, akkor megroppanhatna végre az országot immár 20 éve gúzsba kötő kíméletlen politikai hidegháború, és kialakulhatna egy olyan össznemzeti egység, ami a siker reményével nézhetne szembe az összes tornyosuló kihívással.

Összegezve: mire számíthatunk tehát az ellenzéktől?

Ember legyen a talpán, aki biztosan tudja a választ erre a kérdésre, én biztosan nem! Amit biztosan tudok, az az, hogy Orbán Viktor további felhatalmazása a biztos katasztrófába fogja sodorni az országot: marad a kíméletlen hidegháború, marad a tisztességtelen politikai verseny, marad a korrupció, marad és tovább súlyosbodik az összes probléma, amik súlya alatt szépen lassan össze fog roskadni az ország, és hosszú időre beleragadhat egy reménytelen mocsárba. Az ellenzék győzelme esetén egy halvány reményt látok felcsillanni, amennyiben a Fidesznek is szembe kell néznie végre 12 éves ámokfutásának összes hibájával és bűnével, és így mindkét politikai oldal elindulhat illetve tovább haladhat a halaszthatatlan megtisztulás és megújulás útján. Az új kormánynak csakis határozott, bátor cselekvéssel, ugyanakkor széles tömegek felé mutatott kompromisszumkészséggel lehet esélye a sikeres kormányzásra. Őszintén szólva, a jelenlegi mezőnyből talán az egyetlen politikust, akinek ilyen körülmények között egyáltalán esélye lehet a sikeres vezetésre, azt Márki-Zay Péternek hívják.

A helyzet tehát még nagyon képlékeny, de a folyamatok iránya egyértelmű: az ellenzék évek óta, lassan de biztosan halad a politikai szövetségkötés és együttműködés rögös útján. Orbán Viktornak kitartó munkával sikerül lassan a teljes nemzetet egységbe kovácsolnia. Saját maga ellen.

 


Ezt a cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 1.444
Az összes cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 53.166