Mérleg Nyelve
2022. február 14. hétfő    19:00
Oktatásügy
Katasztrófa sújtotta terület vált a kulcságazatból
Ezt a cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 1.354
Az összes cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 53.173


A magyar nemzet jövője szempontjából mindenképpen döntő jelentőségű terület értékeléséhez érkeztem. Az oktatási rendszer állapota, és a belőle kikerülő fiatalok képzettsége, jövőre való felkészültsége alapvetően determinálja a magyar gazdaság következő évtizedekre vonatkozó lehetőségeit, potenciális pályáját. Ha az eredmény felől nézem, sajnos tragikusnak kell minősítenem az elmúlt 12 év folyamatait. De az igazsághoz hozzátartozik, az eredmény tekintetében a megelőző kormányok sem jeleskedtek túlságosan. Orbánt viszont ennél sokkal súlyosabb felelősség terheli, mert 12 éve és teljhatalma lett volna ahhoz, hogy jelentős és előremutató változásokat idézzen elő. A szándék hiányzott és hiányzik belőle. Írásom csupán egy rövid áttekintésre vállalkozik: mi történt a rendszerváltás óta 2010-ig, majd 2010 után az oktatásügy terén?

1990-1998
Két különböző ideológiájú kormány irányítása alatt, mégis nagyjából hasonlóan írható le ez az időszak. A szocialista időszakból egy nem túl modern, de alapvetően egyenletesen jól funkcionáló iskolarendszert örököltünk, amit hagytak tovább működni a kormányok, és a viszonylag laza alaptantervi szabályozással meglehetősen tág teret hagytak az innovációnak, a bátor újítási szándékoknak is. Ez végül azt eredményezte, hogy a korábbi egyenletes színvonal elkezdett polarizálódni: egyre jelentősebb különbség kezdett kirajzolódni a jó és a rosszabb iskolák között. Én magam is ebben az időszakban jártam középiskolába, méghozzá egy kiváló intézménybe (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium): persze nem volt minden tökéletes, de alapvetően nagyon pozitív emlékeim maradtak a rendszer működéséről.

1998-2002
Orbán első kormánya felismerte a további polarizáció veszélyét, és határozottan útját állta: jóval szorosabb kerettanterv és egységes érettségi követelményrendszer kidolgozásával. Sajnos azonban nem az történt, hogy a gyenge intézményeket felhúzták volna a jók szintjére, éppen ellenkezőleg: a jókat nem engedték megfelelően kibontakozni. A gyengülő PISA (nemzetközileg elfogadott mutató a diákok alapvető készségeiről 3 terület felmérésével: matematika, szövegértés és természettudomány) eredmények egyértelműen jelezték, hogy a nagy igyekezet inkább balul sült el.

2002-2010
Igencsak ellentmondásos időszak: Orbánéhoz hasonló hévvel vágtak bele itt is teljesen más tartalmú reformokba, de ugyanúgy igencsak gyenge eredményekkel. A legfőbb jelszavak a digitalizáció és a modernizáció voltak, újra jelentősen fellazított tantervvel, a legfőbb kritika pedig az alaptudás leértékelése miatt fogalmazható meg. A kevésbé versenyképes és kevésbé fenntartható iskolákat (jellemzően kistérségekben) nagy számban megszüntették vagy összevonták, ami mögött persze volt racionális megfontolás, de természetesen jelentős politikai és társadalmi feszültségeket is generált. A PISA eredmények ugyanúgy nem javultak, igaz legalább nem is romlottak tovább ebben az időszakban, a nagy átszervezések ellenére a számok szintjén inkább a stagnálás volt megfigyelhető.

2010-2022
Bár első ránézésre Orbán az egészségügyhöz hasonlóan egyszerűen csak meg akarta úszni a területtel való érdemi foglalkozást, ezért ugyanúgy bepakolta az EMMI névre elkeresztelt csúcsminisztérium alá, ezzel elkenve az oktatás irányításáért viselt politikai felelősséget. De a látszat csalóka, valójában elég sok minden történt a 12 év alatt, köztük méltányolható kezdeményezésekkel és persze csúfos kudarcokkal is. Mindent nem tudok számba venni, így csak néhány kulcsmomentum áttekintésére vállalkozom (akit viszont részletesebben érdekel, az első 8 év értékeléséről az Index felületén olvashat egy korrekt elemzést)

  • Szimbolikus intézkedések. Az első időszakban kereszténydemokrata színekben Hoffmann Rózsa látott neki nagy lendülettel a "gyűlölt" liberális vívmányok felszámolásának és egy szigorúbb rendszer kialakításának: alsó tagozatos buktatás, kiskorúak büntethetősége, szakfelügyelet, hittan és a testnevelés preferálása. Ideológia irányultság szerint ezek természetesen vitatható lépések, én önmagukban el tudom fogadni őket egy magát jobboldalinak tekintő kormánytól. Azért azt muszáj hozzátenni, ezek leginkább csak szimbolikus, látványos de a rendszer lényegét kevésbé érintő intézkedések voltak.
  • Centralizációs kísérlet. Ahogy minden más területen, az oktatás esetén is a maximális kontrollra, a totális centralizációra való törekvés jellemezte Orbán kormányzását. Csúfos kudarcot vallott azonban a "majd mi odafönt sokkal jobban tudjuk mit hogy kell csinálni mint ott helyben az iskolákban" szemlélet. Nagy igyekezettel létrehoztak egy bürokratikus óriást (KLIK), de a gyakorlatban látványosan nem működött: brutálisan lelassult a döntéshozatal, még a piszlicsáré ügyek elintézése is irreálisan hosszú időt igényelt. Kénytelen volt a kormány is belátni a tévedését, és 2016-tól szép csendben decentralizálták a KLIK operatív működését. Sok más tekintetben is elkapkodott, az érintettekkel nem kellően egyeztetett lépéseket erőltetett sokszor a kormányzat. A centralizáció másik jelentős eleme a szabad tankönyvválasztás megszüntetése volt, ami óriási visszalépésnek tekinthető a modern oktatás igénye felől nézve. Harmadik elemként pedig a felsőoktatási rendszer, az egyetemek megszállását említhetjük: a kancellárok révén előbb csak kormányzati gyámság alá helyezték az intézményeket, az utóbbi évben viszont egyenesen saját maguk által irányított alapítványokba szervezték ki őket. Az elfogadhatatlan lépések és az egyre siralmasabb munkakörülmények miatt újabb és újabb hullámokban tört felszínre az elégedetlenség (pl. kockás inges mozgalom, Pukli István fellépése, pedagógussztrájkok, SZFE elfoglalása).
  • Az alacsony nívó tudatos megcélozása. Az egészségügyhöz hasonlóan teljesen egyértelmű Orbán szándéka az ágazat lassú anyagi ellehetetlenítésére, színvonalának leépítésére. Teljesen fölösleges presztízsberuházásokra költ sokkal többet a kormány, mint amennyiből (anyagilag legalábbis) rendezhető lenne néhány kulcsprobléma, például a digitalizáció vagy a kezdő pedagógusok megalázóan alacsony bére. A pályaelhagyás és az utánpótláshiány mára tarthatatlan munkaerőhiányt eredményezett sok-sok intézményben. Egyes felmérések szerint tízezres nagyságrendben hiányoznak pedagógusok a rendszerből, ráadásul a még kitartó állomány életkori megoszlása alapján néhány éven belül a helyzet további drámai romlása prognosztizálható. Mindez csak azzal magyarázható, Orbánnak nem is célja egy magas színvonalú oktatási rendszer felépítése: politikai és gazdasági céljainak egyaránt megfelel a kevésbé képzett, kevésbé kritikus tömegek kibocsátása. Két legyet üt ezzel egy csapásra: a kevésbé kritikus emberek könnyebben manipulálhatók, és a kevésbé képzett emberek tökéletesen megfelelnek az alacsony munkabérre alapozott gazdasági modell működtetéséhez. Ugyanezt a célt (az általános műveltségi szint alacsonyan tartását) szolgálja a tankötelezettségi kor 16 évre történő leszállítása is. Elfogadhatatlan intézkedés a 21. században, hogy felkészületlen és védtelen fiatalokat egyszerűen odalökünk a munkaerőpiacra. Mindezt sajnos aláhúzzák a PISA felmérések eredményei is: a már 2010-ben is nagyon alacsonynak mondható bázisról sikerült jelentősen rontani mindhárom mért területen. Pedig nem törvényszerűen kellene ennek így lennie még egy autokrata rezsimben sem: ellenpéldaként ott van például Lengyelország, ahol felismerték az oktatás kulcsjelentőségét a jövő szempontjából, sikeresen végigvittek egy modernizációs programot, és a PISA eredmények folyamatos javításával lényegében felzárkóztak a skandináv országokhoz, azaz a világ élvonalához. Miközben mi csak folyamatosan zuhanunk.

Összesítés: hogyan értékelhető az elmúlt 12 év az oktatás területén?

Néhány megkérdőjelezhető szükségességű jelképes intézkedésen túl, egy teljesen elhibázott centralizációs offenzíva, valamint az ágazat tudatos leépítésének szándéka együttesen oda vezettek, hogy mára katasztrofális állapotba került az állam egyik legfontosabb intézményrendszere, az oktatás. A gyerekek fölösleges lexikális leterhelése, az hogy a biológiatanár kénytelen tanítani mondjuk az informatikát, az alapvető eszközök hiánya, a fölösleges adminisztráció elfogadhatatlan és fenntarthatatlan állapotokat jeleznek: egy olyan diszfunkcionálisan működő intézményt, amelyben a két legfontosabb szereplő (a diák és a pedagógus) motiválatlanul és rosszul érzi magát, és amelybe bele van kódolva a további elkerülhetetlen színvonalesés. 2020-ban a koronajárvány miatt hirtelen előállt karanténhelyzet csak még jobban rávilágított a felkészületlenségre, a megelőző években elmulasztott modernizációs-digitalizációs lehetőségekre: egyik napról a másikra százezrek maradtak szervezett oktatás nélkül, többségében éppen a legrászorultabb családok gyermekei.

Összességében kijelenthetjük: az oktatási rendszer a legkevésbé sem képes ellátni alapvető küldetését, hogy esélyt adjon a hátrányosabb helyzetből induló, de tehetséges és szorgalmas gyermekek felzárkózására. Pedig Orbán Viktornak minden felhatalmazás, minden erőforrás, és elegendő idő a rendelkezésére állt, hogy esélyt adjon egy teljes generációnak. Örökre jóvátehetetlen és megbocsáthatatlan bűne ez a miniszterelnöknek!


Ezt a cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 1.354
Az összes cikket épp most - látogató olvassa, összes letöltés: 53.173